Fotókon a PadFone Infinity A86

Az év elején mutatta be a külső kabát segítségével nagyméretű táblagéppé alakítható telefonjának legújabb változatát az ASUS, mely a Qualcomm akkor elérhető leggyorsabb Snapdragon 600 processzora köré épült. A chipgyártó közben egy minden fronton erősebb lapkát is letett az asztalra, így mint az várható volt az ASUS is kisebb ráncfelvarrás mellett döntött. Az alábbi képeken egymás mellett látható PadFone Infinity A80 és az érkező A86 között látszólag csupán árnyalatnyi különbségek vannak, hiszen míg a jelenlegi változat fekete külsővel bír, addig az új fehér burkolatot kapott. A szeptemberben debütáló készülék várhatóan a legfelső árszegmensben landol, hiszen az első beszámolók szerint 10 000 jüan, vagyis nagyjából 370 000 forint körüli kezdőárra lehet számítani.

  • Kapcsolódó cégek:
  • ASUS

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés